Bolygónk, a Föld 2. évad - online sorozat

Bolygónk, a Föld 2. évad

2016

HD/hun

Eredeti cím:

Planet Earth II


Kategória:

Dokumentum,

TV-Sorozat


Nézettség: 3366

Szavazat: 9.70/10

Rendező:

Elizabeth White


Szereplők:
David Attenborough
A sorozat első évadához hasonlóan most is több éven keresztül, a legmodernebb eszközök és technológiák felhasználásával, összesen 117 alkalommal, 40 országban forgattak. A BBC a zenei aláfestés terén sem fukarkodott, az első előzetes alatt a Sigur Rós egyik dala hallható, a sorozat zenéjét pedig nem más, mint a Batman-filmeket és az Oroszlánkirályt is jegyző Hans Zimmer szerezte.
A sorozat producere, Mike Gunton elmondta, hogy a korszerű kameráknak és rögzítési módoknak köszönhetően minden eddiginél közelebbről és jobb minőségben tárul a néző szeme elé az állatvilág. A korábbiakhoz képest a perspektíva is változott, a második évadban azt mondták: menjünk le az állatok szintjére és nézzük meg hogy fest az egész az ő szemszögükből. Ez a felfogás folyamatosan mozgó, az eseményeket követő képekhez vezetett, ami az előzetes számos pontján is megfigyelhető volt, hiszen sok esetben az állat statikus megfigyelése helyett úgy érezhetjük magunkat, mintha az éppen a fejünk felett ugrana át. Gunton elmondása szerint főleg drónokkal, vagy előre elhelyezett kamerákkal dolgoztak, utóbbiaknál sokszor az állatok mozgása indította el a felvételt.
Kedves filmnéző!
Amennyiben szeretnéd, hogy az oldal továbbiakban is stabilan működjön és szeretnél támogatni minket, akkor kérjük kapcsold ki az oldalon a reklám blokkoló kiegészitőt!
Csak itt a filmtornádó oldalon kapcsoljátok ki és néha kattintsatok rá 1-2 reklámra!
Ha segítségre lenne szükséged, akkor keress minket e-mailen : [email protected]

TOVÁBB A LEJÁTSZÁSHOZ!

Előzetes megtekintéseElőzetes bezárása